Egyszer volt, hol nem volt egy hölgy, név szerint Helena Blavatszkij, úgy fogalmazott:
" ,,, mintegy húsz évvel ezelőtt elveszítettem az emberiségbe mint egyénekbe vetett hitemet,
és most már mint közösséget szeretem, és univerzális, nem pedig egyéni
értelemben dolgozom érte."
Nos, ez a kijelentés több szempontból is megmaradt bennem, főleg így a huszonegyedik század
első parkettafájának a negyedét taposva, amikor is több szálka fúródott az emberiség mezítelen
pihepuha, krémezett és allergiás kis talpacskájába, ám mégis úgy él, mintha deréktól lefelé
megbénult volna.
Ezekben az időkben az egyén csak másik egyénekben találhat rá azokra a dolgokra, amiktől
egy fél pillanatra bár, de úgy érezheti, maradt bennünk még valami emberi. Mert nem az
eszközhasználat, vagy az eszközzel készített eszköz, netalántán a helyzetfelismerésünk,
esetleg a technológiánk választ el minket az állatvilágtól, hanem az a képesség, hogy fel
tudjuk mérni, milyen utat tettünk meg eddig, HOVÁ tartunk ezután, hogy feltesszük a kérdést:
"Úgy éltem-e le az életem, hogy büszke lehetek arra, amit magammal viszek a halálomkor is?"
Vagy mikor egy szép nagy tükör elé állunk, akkor szégyenkezve kell-e elfordulnunk?
Mert mint CIVILIZÁCIÓ, úgy tűnik, kevés dologra lehetünk büszkék. Felmentünk az űrbe: tyúha!
Aztán lassan annyi már a keringő szemét, hogy külön céget kell finanszírozni a
szemét figyelésére!, és valahogy nem hallani olyan hírekről, mint a PROBLÉMAMEGOLDÁS.
Tulajdonképpen ha jól megfigyeljük a dolgok működését, találhatunk egy zseniális analógiát
társadalmi, politikai és gazdaságbeli viselkedéseink modellezésére. Ez pedig nem más mint:
ÁLTALÁNOS ISKOLA 4. OSZTÁLY
Csak hogy néhányat ismertessünk:
- "Odass, a Pityu szerelmes a Mariba! Júúúúj!!
- "Én csak azért barátkozom a Gergővel, mert neki megvan a legújabb kisautó!"
- "Ne szóljunk a Krisztiánnak a zsúrról, mert akkor ő meg elmondja a Zsófinak, pedig őt utálom!"
- "Mutasd meg Klárika a puncidat, én meg akkor a kukimat!"
- "már megint az Adriánnak a mamája hozott virágot az ofőnek, biztos ezért lett ötös!"
- "Ha elmondod, hogy beleolvastam a naplójába, megverlek!"
- "Bibibíííí, én a napközibe is plussztabit viszek és ti nem kaptok, bibíííí!"
Szinte bármit olvas az ember, mint hírközlési formát, az egyetlen különbség a fenti mondatok
és az adott dolgok között a sztorik szinezete. Átver, elhallgat, összeesküdik, meggyilkol,
tanácstalan, tönkretesz, megsebesít, megtámad, titkol, félrevezet, rabol, elnyom, fenyeget,
felrobbant, elveszt, nincstelenné válik, zsab-zsab-zsab, a sor szinte végtelen. Láttuk, nem
vagyunk egy nagy ország, nincsenek ÓRIÁSI viharok, mégis egy nagyobb esőzéstől rengetegen
váltak hontalanná. Ám 2010 van, 1980ban azt mondogatták, hogy a jövőben a technológia olyan
szinteket fog elérni, amikor már senki sem fog szűkölködni, a globális élelmezés megoldódik,
és ingyen lesz az energia, repülnek majd az autók meg ilyenek. Nos, tévedtek.
Mert nem számoltak az emberiség alapvető problémájával:
Nem nőttünk fel, bármennyire is akarjuk a nagyfiút játszani.
Békességesség,
Dani