Bizony, KLUBZENÉLÉS van minden hónap utolsó szerdáján; VÁRUNK MINDENKIT SOK SZERETETTEL november 26.-án 19 órától a FRANK ZAPPA CAFFE-ban egy újabb fergeteges, igazi LATINOS és UNPLUGGED koncertre!
------------------------------------------------------------
Csütörtökön (nov. 6.-án) Dani fél négytől a Viva Interaktív vendége, lessétek!
Sziasztok!
Szépen elmúlt a hét, volt részünk Halloweenben, megemlékezésben szeretteinkről, koncertekben ;-), és egy olyan programban, amit nem hagyhatok szó nélkül, úgyhogy fogadjátok sok szeretettel:
Queen + Paul Rodgers koncertkritika
„Freddie él!”
Fut végig a néma kiáltás a Sportaréna folyosóin, amikor is a várakozás feszültsége elér egy bizonyos küszöbszintet az elég sok, de mégsem elég sok ember között. Egyelőre mindenki a büfék vonzáskörzetében tolong, mint a vasreszelék a mágnesnél, hogy jól láthatóan kirajzolják az erővonalakat, amik mentén a legkönnyebb módon lehet alkoholhoz, folyadékneműhöz vagy szilárd táplálékhoz jutni. Nyilvánvaló kisebbségi állapotba szorulnak a dohányosok, hiszen egy hely adatik csak meg a nikotinhiány pótlására, de legalább nagyban növeli az esélyt mindenféle szintén dohányzó ismerősökkel való találkozásra. Közben a pálinka is legurul, hiszen hideg van, a cigaretta sem tart a végtelenségig, és újra csatlakozunk a folyosói mikrokozmoszhoz.
Az idilli kép azonnal felbolydul, mikor is megszólalnak egy koncert kezdetét jelző, drámai hatását jelentékeny mértékben kihasználó, típusos mennydörgéshangok, tülekedő termeszvárrá varázsolva a sportarénát, melyben a koncerttéren kívül a vécék látogatottsága veri a csúcsokat. Olajcserét elvégezve persze az izgatottság hullámai a mi bőrünket is borzolja, hiszen korombéli embereknek kevés alkalmuk lehetett megfigyelni May Doktor urat zenélés közben, hiszen 86 taknyos és sugárzó évében még nem eszméltünk a Queen zsenialitására, May Doktor emlékezetes Freddie emlékkoncertjét meg az előző generációra hagytuk. „Na de 2008 már az én évem!” dobog a szívemben, miközben elfoglaljuk helyünket a keverőpult mellett. Az első crack itt ütött szíven bennünket, mikor is felismertük hogy a felvezetőnek gondolt rész tulajdonképpen már bőven a koncert eleje (Az angol hidegvérű pontosság!!!), és hogy akár egy kellemes kávét is elkölthettünk volna kisgyermekes barátaink társaságát élvezve a helyszínen, hiszen hangerő tekintetében nem járt élen a jobb kezdéseket is látott Aréna. Erre a jelenségre valószínű magyarázatot kaptunk oldalt pillantván, hiszen a pulton belül egy bácsi az igazak álmát aludta, gondolom az angol srácok se nagyon szerették volna felzavarni.
Innentől kezdve valahogy az izgalom hullámai, hogy valami egyedit és teljesen újat láthatok (Queen kiegészülve Paul Rodgers bácsival), valahogy az éterbe vesztek, és ezen nyilvánvalóan nem segített a PC Speaker-féle hangzás, a másvilágra mosódtak May teljesen egyedi hangszínű gitárszólói, és Paul bácsi technikás, hibátlan, ugyanakkor mégis erőtlennek maradó éneklése. Ez utóbbit nem is értettem, és kegyeleti okokból a minőségen aluli hangzás számlájára írom. A nagy slágerek felismerési izgalma (I want to break free, Radio Gaga, Show must go on, stb.) hamar alábbhagyott, és egy szombat esti Megasztár hangulatát idézte egy, azaz egy db versenyzővel. Az est a csúcspontját (és bőröm felszínén libabőrnek látszó képződményt) akkor érte el, mikor Rodgers bácsi elvonult, teret adva Brian May és Roger Taylor kibontakozásának. És ezek voltak azok a pillanatok, mikor azt mondtam: mégiscsak megérte azt a röpke 13 ezer forintot. És azok, amelyben fel sem emelt hanggal megtárgyaltuk, hogy ez a két emberke egymagában elvitte volna a bulit, hiszen Taylorról senki sem gondolná, hogy „hhúúazzannnyyadejóhangjavan!!!”, és egy picit abból az erőből is visszahozott, amit Mercury magával vitt a sírba. És megmondom őszintén, ebben a dobszólós-countrys-esküvős jammeléses-dumcsizgatós! percekben valahogy egyáltalán nem hiányzott Rodgers a képből. Ehhez már csak hozzátett a Bohemia Rapsody Freddie! által énekelt része, amit felvételről nyomattak. Ez mutatta világosan, a Queen volt, soha nem lesz ugyanolyan többé, de mégis, valahogy többet vártunk, mint amit kaptunk: egy Paul Rodgers promo-, és egy Queen emlékkoncertet. Mert ha közben megfordul a fejemben, hogy kimegyek rágyújtani, ott valami nem egészen fain. És nem csak az én fejemben fordult meg…
„Freddie él!” Hangzik szívem ujjongása, amikor hazaérve beteszem a Queen válogatásomat, ingyen. „Freddie él, és élni fog örökre…”
