Hosszú az a poros út
Amelyen törött lábbal bicegek
Messze várnak ott azok
A csipkézett hegyek
A reményt fújta el először a szél
De meghagyta rajtam az átkokat
A lemenő nap a véremmel festi
Be a hófödte csúcsokat
Egyszer, ha végre felértem
Majd mindent látni fogok
Olyan titkok tudója leszek
Miket senkinek nem mondhatok
Ha felnézel, pillantásom
Érzed az árnyak mögött
Álmaimat szitálja a sziklákra a köd
Hisz én állok ott a felhők fölött
Ne gyere utánam, nem találsz meg
Ezt bizton mondhatom
Csak egy sóhajt hallanál legurulni
A meredek hegyoldalon.